Bemutatkozás
A belső munka sokszor olyan, mint amikor egy megrepedt edényt nem elrejteni próbálunk, hanem arannyal javítunk meg – mint teszik azt a japán kintsugi művészetben. A repedések részei a történetünknek, és épp ott rejlik az új szépség, ahol valami egyszer már darabokra hullott.
Minden ember életében lehetnek olyan időszakok, amikor úgy érzi, elakadt, egyedül maradt a nehézségeivel, vagy egyszerűen csak szeretné jobban megérteni önmagát. Az emberi létezés természetes velejárói a kihívások, ám a kulcs abban rejlik, hogyan reagálunk ezekre. Ezek a helyzetek segíthetnek saját határaink felismerésében, elindíthatnak a személyes fejlődés útján és mélyebb önismeretre vezethetnek.
Úgy gondolom, a belső munka egyik legnagyobb ajándéka, hogy megtanuljuk: nem attól leszünk egész, ha sosem törünk el – hanem attól, ahogyan újra összerakjuk magunkat. Mint amikor egy repedés mentén arany szállal forr össze valami – sérült, de egyedibb, igazibb, mint valaha.
Hiszem, hogy minden emberben ott rejlik a változás és fejlődés lehetősége. A közös munka során ezért elsősorban a klienseim belső erőforrásainak feltérképezésére és aktivizálására összpontosítok. Ezek mentén haladunk előre az általuk kitűzött célok felé, a saját ritmusukban, a számukra leginkább támogató módon. Legyen szó önismereti munkáról, elakadások feldolgozásáról vagy döntéshelyzetekről – mindig a kliens egyéni igényere és céljaira fókuszálunk.
Több évet éltem Angliában, ahol a kulturálisan sokszínű, nyitott és elfogadó közeg is segített megformálni bennem azt a szemléletet, amellyel ma másokhoz fordulok.
Munkám során integratív terápiás módszereket használok, mely során a kliens ellazult állapotban, a terapeuta által finoman vezetett folyamat során, szimbolikus képek segítségével ér el mély belső tartalmakat. Ezekkel kapcsolatba kerülve kezdődhet el az érzelmi feldolgozás és belső változás.
Az évek során nemcsak szakmai, hanem személyes életemben is megtapasztaltam, hogy milyen fontos az, ha valaki mellettünk van olyan időszakokban, amikor a belső egyensúlyunk megbillen. A pszichológusi munka számomra hivatás, melyben a szakmai tudásom és együttérző figyelmem egyszerre vannak jelen. Törekszem arra, hogy klienseim mindig a lehető legnagyobb biztonságban, meghallgatva és támogatva érezzék magukat.
Szeretettel várom rendelésemen.
Végzettség
- Okleveles pszichológus (Klinikai pszichológia és igazságügyi pszichológia specializáció) –
Pázmány Péter Katolikus Egyetem
Képzések
- Folyamatban: Integratív terapeuta – Integratív Pszichoterápiás Egyesület